Hó volt, hol nem volt, volt egyszer és van is, amikor valaki a komplett sízőtudását át akarja menteni snowboardozásba. Becsülendő és támogatandó szándék, amit csak helyeselni lehet.

Maga az átmentés folyamata nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember gondolná. Viszont olyan új és meghatározó élményekkel gazdagít ez a folyamat, ami mindenképpen arrafelé taszigál. Arrafelé, egyre tovább, ahol az ember lába nem külön mozog, ahol csak két él van a négy helyett, ahol nem kell állítani a kötés erősséget, és ahol az ember oldalról szemléli a történéseket, nem pedig szemből.

Gondoljuk kicsit át, miben is más a két meghatározó alpesi mozgás! A két sport alapvető fizikai feltételei - úgy, mint: hó, lejtő, gravitáció és él - teljesen megegyeznek, ott van viszont az álláshelyzet és a felszerelés. Ami a snowboardnál perdöntő ebben a kérdésben, az az aszimmetria. Hogy puha vagy kemény snowboardfelszerelés kerül az ember lábára, az már szinte csak másodlagos! A másik perdöntő motívum, hogy a két láb egyszerre mozog, hiszen erre van kényszerítve.

Talán ez a két dolog a legfeltűnőbb és legfurcsább a snowboardosokban sízőszemmel. De ez a két momentum adja meg azt a csodálatosan látványos és harmonikus mozgást, amit - ha tényleg jól csinálnak - a pályán mindenki tátott szájjal néz! A snowboardmozgás ugyanolyan leírhatatlan érzés, mint a sível - hála a carvingléceknek - egy tökéletesen vezetett és élen tartott ív kivitelezése. A mozgás teljes folyamatában a fő szerepet egy futó él kapja. Ide kell belepréselni a testsúlyt, úgy, hogy az végig egyenletesen, az ív egész kerületén el legyen osztva. Erre csak akkor van tökéletes lehetőség, ha az egész test teljes egységként mozog.

Kezdők azt hihetnék, hogy ezt az aszimmetrikus álláshelyzet megtöri, de éppen ellenkezőleg, ez a pozíció adja meg a lehetőséget a mozgás harmóniájához. Éppen ez az a fontos és újszerű tényező, amiért meglepő módon pont a síző múlttal rendelkező tanulók azok, akik hamarább kapják el ezt az érzést, és talán ezért lelkesednek és fektetnek bele több energiát, mint azok, akik "szűzen" jönnek a hegyre. De ezzel egy kicsit előre szaladtam. Mert ez az oktatás 3-4. napján történik, és tudjuk, hogy mindig a kezdet az, ami nehéz.

Az oktatás első óráiban annyiban előnyt élveznek a már sízni tudók, hogy ők értik a hegyet. Hisz a hó tényleg csúszik, a lejtő tényleg gyorsít, és a dolgok végén muszáj megállni. Ezek a gondolatok evidensek egy teljesen kezdő számára is, mégsem párosulnak hozzájuk tapasztalatok. A sízni tudók, mivel már átélték mindezeket, sokkal tudatosabban mozognak a tanulás legelső perceitől, és jobban is vigyáznak magukra és a pályán közlekedő társaikra. Emellett a sítudással rendelkezők jobban is látnak a pályán, ami nagyon fontos a balesetek elkerülése miatt.

Viszont itt az érem másik oldala, ahol viszont a megszerzett sítudás nem előny, inkább kissé hátráltat. A megszokott mozgás ezzel a felszereléssel nem erőltethető, nincs sehol a megszokott hóeke, amire bármikor könnyedén lehet támaszkodni! De ezek a momentumok csak az első pár órában törnek elő, és helyes segítségnyújtással a snowboardfékezés, megállás, rollozás könnyen elérhető alternatívává válik. A másik, talán kissé lassító tényező a vakoldal érzete. Sokszor előfordul, hogy nehezebben érzik meg ezek a tanulók a vakoldalt. Ez főleg akkor látszik, ha valaki saját kútfejéből építkezve tanult snowboardozni. Akkor - kiforrott és szemet bántó, csípőt tekerő "back turnöket" - (sarok-él kanyarokat) láthatunk, ami nem erősíti meg a külső szemlélőt a snowboardmozgás szépségében, könnyedségében.

Aztán elérkezünk a felvonóhoz szoktatáshoz és magához a felvonó használatához. Talán itt érezhető a megelőző tapasztalat áldásos hatása a legerőteljesebben. Optimális helyszínen, kellő szoktatással a sikeres felvonózás szinte 100%-os, ami máris újabb nagy lépés a fejlődésben, hiszen vége a gyaloglásnak felfelé. A csúsztatott fordulók elsajátítása után azoktól a tanulóktól, akik már sível is húztak élen vezetett íveket, az élezés technikájának a kivitelezése is sokkal könnyebb és tudatosabb.

A kezdő snowboardosokat mostanában szinte mindig puha felszerelésben indítjuk útjukra. Az oktatás első periódusában ugyanis a biztonságos rollozást (az esésvonalra merőleges mozgás, ahol a testsúly a két lábon egyenletesen oszlik el) és a csúsztatott fordulókat könnyebb megtanulni ezekben a felszerelésekben. Viszont ezen képességek tudatos elsajátítása után óriási ugrás következik be a fejlődésben, amit becslésem szerint maximum csak a tanulók 10-15%-a ér el. És állítom, nagyon kevesen vannak azok, akik eljutnak arra a szintre, hogy tökéletes élen vezetett kanyarokat húzzanak snowboarddal. De azoknak, akik idáig eljutnak, nagyrészt azért sikerül, mert a már megtapasztalt síérzést szeretnék átélni a snowboardban is.

Végszóként talán annyit érdemes megemlíteni, hogy nagyon sokszor hallom az egyhetes oktatás végén azoktól, akiknek ott figyel a síléc is a csomagtartón: Sokkal nehezebbnek gondoltam ezt a dolgot!

Sok sikert!