Sticzay Péter (Stico) számára az 1992-93-as szezonra unalmassá vált a sízés. A Chopokon a snowboarderek első generációjához tartozó Maróty Istvántól leste el az első fogásokat. Néhány szezonon keresztül párhuzamosan gyakorolta a sízést és a deszkázást, ez utóbbit - a már másoktól is ismerős - Checker Pig lapon, sícipőben. A fordulatot az 1995-ös év hozta el, amikor oktatóként egy utazási irodával Franciaországba kerül, ahol tanítványok híján három héten keresztül "betegre snowboardozhatta magát". 1996-ban óriás-műlesiklásban győzött a magyar kupán, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy végleg rákattanjon a deszkázásra. Az önképzés után egy jóval költségesebb osztrák edzővel folytatta a tanulást. A családi kassza ugyan majdnem kiürült, de megjöttek az eredmények is. Ott volt Naganóban, Salt Lake Cityben, jelenleg Torinóra készül.
Riport Sticóval
Sticzay Péter, azaz Sticó nevét biztosan sokan ismeritek, ami nem is csoda, hiszen szinte mindenben benne van a keze:snowboard, wakeboard, XAFT és a többi. Régi vágyunk volt már, hogy összehozzuk ezt a beszélgetést, végül a Hó-Show-n tudtunk rá sort keríteni.
Kezdjük a kötelezőkkel! Mióta snowboardozol és hogyan kerültél kapcsolatba vele?
A Kékestetőn síeléssel kezdtem, aztán hála istenek végre ’92 környékén elkezdtem snowboardozni. Akkor egy ideig még felváltva síztem és snowboardoztam, egy nagyon hosszú ideje viszont a síléceim a sarokban rohadnak. Nagy ritkán még mostanában is szoktam síelni, a carving például érdekel, de szűzhavazásban teljesen esélytelen, hogy valaha átálljak boardról sílécre.
Milyen volt akkoriban snowboardosnak lenni?
Az újdonság igazi varázsa. Gyakorlatilag kitaposatlan utat jártunk, ültünk a felvonón és próbáltuk ellesni a technikákat azoktól, akik már nyomattak. A felszerelésünk mai szemmel szutyok volt és minden sokkal lassabban zajlott. Körülbelül háromszor olyan lassan tanultunk meg mindent, mint manapság a kezdők. A körülmények miatt akkoriban sokakban lelohadt a lelkesedés, sokan abba is hagyták, de mi kitartunk. Ma az a folyamat, amin mi keresztülmentünk, egy tizenhat éves srácnak mondjuk három évébe telik, ha van elég pénze.
Persze a kilométer nem lesz benne soha úgy a lábában, de ma már vannak oktatók, sokkal jobbak a pályák, jobb a felszerelés, minden sokkal modernebb és gyorsabban halad.
Merrefelé tudtatok elmenni csúszni, gyakorolni?
Gyakorlatilag akkor is csak a pénz szabott határt mindennek. Próbáltunk minden lehetőséget kihasználni, de sokszor előfordult például, hogy a Normafához gyalog mentünk fel, ami két csúszás után már elég kemény meló volt. Csomót voltunk Szlovákiában, ahol híresen szar viszonyok voltak, nekünk meg hasonlóan szar volt a felszerelésünk, úgyhogy minden klappolt. Később elkezdtünk kijárkálni Ausztriába, rájöttünk, hogy egy nap ott, az felér egy hét Szlovákiával. Azért is fejlődtünk lassabban, mert soha nem tudtunk sok időt egyszerre kint tölteni. A nagy ugrás az volt, amikor elkezdtünk oktatni és kint voltunk mondjuk egy-másfél hónapot.
Mi az, ami miatt a mai napig nyomod?
Én 33 éves vagyok, de még mindig teljesen rá vagyok kattanva a snowboardozásra. Annak ellenére is, hogy tudomásom szerint én sérültem a legtöbbet az általam ismertek közül.
Vannak, akik egy idő után megunják, vagy más dolgok lesznek fontosak az életükben, de nálam ez valahogy másképpen alakult. A pályán, a hegyek között otthon érzem magam.
Ha nem fog már olyan szinten menni, ahogyan én szeretném, biztosan rosszkedvű leszek, és akkor változtatnom kell. De egyelőre azt érzem, hogy még fejlődök.
Nagy célom még, hogy ha valamikor lesz rá pénzem, minél többet tudjak helikopterből csúszni. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egyszer kipróbálod, semmi mást nem akarsz majd csinálni utána. Ha egy évben csak egyszer lesz rá pénzed, csak egyszer fogsz menni, de meg fogsz őrülni érte.
Mikor kezdtél versenyezni?
Az első három-négy évben mindenki porrá vert. Akkori freestyle versenyzők, sőt még lányok is. Konkrétan tökbéna voltam. Mondjuk akkoriban 2-3 hét volt a maximum, amit deszkán állva töltöttél egy szezonban. Aztán egyszer kimentünk Franciaországba egy barátommal oktatni és olyan jó volt a biznisz, hogy egy vasat se kerestem, úgy rengeteg időm volt csúszni. Elkaphattam valami fonalat, mert aztán volt egy Murau, hirtelen megnyertem egy versenyt és onnantól kezdve nem volt megállás. A család összes pénzét utazásra, meg boardozásra költöttem, Ausztriában jártam edzőhöz egy évet. Rohadt sok pénzbe került, de végül megérte, mert megtanultam rendesen csúszni, be tudtam kerülni nemzetközi csapatba és jöttek a sikerek. Magyar bajnokság, kupagyőzelmek, rengeteg második helyezés. Legjobb külföldi eredményem egy Európa Kupa nyolcadik hely.
Most kérdezek egy csúnyát. Mennyi időt adsz még magadnak?
Jókat kérdezel (nevet). Tavaly egy osztrák versenyen találkoztam egy 62 éves arccal, aki ma is aktívan versenyzik. Az az érdekes, hogy kezdőként könnyű gyorsan fejlődni, de aztán, amikor elérsz egy bizonyos szintet már nagyon lassan fejlődgetsz csak tovább. Nem érzem úgy, hogy ne tudnám még tovább csiszolni a technikámat, bár világbajnok már valószínűleg nem leszek. Ne legyen igazam, de tartok tőle, hogy valamilyen sérülés fog majd határokat szabni a snowboardos karrieremnek. Egyelőre még imádom csinálni, frissen tart, jól érzem magam tőle és remélem még nagyon sokáig tudom nyomni, hasonló szinten
Váltsunk léptéket! Hogyan látod ma a snowboard helyzetét Magyarországon?
Én ilyen tekintetben mindig optimista vagyok. A freestyle sosem látott népszerűségnek örvend, jók a riderek, jók a trükkök van utánpótlás és valamiért iszonyatos versenyszervezési mánia ütött ki. A szponzorok is kezdenek jól teljesíteni, elkészült a Snowboarder magazin, rengeteg újság, internetes oldal foglalkozik ezzel a sporttal, az emberek érdeklődnek. Ami az alpint illeti, ott ennek pont az ellenkezője tapasztalható, ennek pedig az utánpótlás hiánya az oka. Nálunk az az elterjedt nézet, hogy csak a freestyle a laza, de nem kell messzire menni, nézd meg csak Ausztriát: rengeteg kiskölyök, meg fiatal nyomja az alpint. Az alpin nem annyira csajozós, meg magazinba való és ezért itthon nem sokan foglalkoznak vele. Ez nekem nagy szívfájdalmam, de remélem idővel rendeződnek a dolgok és helyreáll rend.
A snowboard egyébként már rég nem az, ami volt. Nem forradalom, nem újdonság, nem úttörő dolog, hanem egyszerű tömegsport. Ez persze jó, mert sok ember csinálja, meg a dolgoknak úgyis fejlődniük kell. Ha úgy nézed, hogy meg is halhatott volna, el is nyomhatták volna, akkor mindenképpen örülnünk kell ennek a változásnak.
Ámen. Mik a tervek a mostani szezonra?
Ausztria, kanadai VB, itthon pedig silde versenyek, törtkorlátok, városi nyomatások. Ami pedig nagyon ígéretes, az a Naturelle Freeride verseny Franciaországban, amely az első ilyen jellegű verseny lesz. Három külső bíró van, aztán arra mész a backcountry-ban, amerre akarsz. Ezt nagyon várom, szerintem az év legjobb versenye lesz! Ja és persze tiszta szerelem, elég pénz, nem beszélve a körülöttem lévők és saját egészségemről.!
Mit szeretsz még ennyire a snowboardon kívül?
Egyszerűen imádok mozogni, régen a labdajátékok is nagyon érdekeltek, de mostanában már csak az ilyen egyéni sportok, mint az ejtőernyőzés, wakeboard, motocross, hullámlovaglás, az ami foglalkoztat. Azonkívül írni szeretek. Szeretnék jó író lenni, az se baj, ha abban a körben is ismert leszek. Ja és meg kell említenem, a három kedvenc formámat, amit a legjobban szeretek: a törő hullám formáját, a hegycsúcs formáját, és a gyönyörű női test formáját…
AJÁNLOM AZ OLDALT
