withitgirl: Kezdjük teljesen személyes dolgokkal. Te mikor és miért kezdtél gördeszkázni?

Patty Segovia: 13 éves voltam, megtetszett, meg aztán sok mást nem is lehett csinálni a környékünkön. Aztán mikor sorra szereztem a különböző sérüléseket, apám simán eldugta a deszkámat a garázsban, máshogy nem tudta megakadlyozni, hogy folyton orvoshoz járjunk, csak azért, mert én a határaimat próbálgatom. A szüleim persze úgynevezett normális dolgok felé terelgettek, mint balett, tánc, zongora, de ahogy így visszaemlékszem, nagyon utáltam mindet. Ráadásul a húgom meg a nővérem nagyon jók voltak ezekben, én meg, mint középső gyerek, csak úgy kényszerből sodródtam a családi ‘hagyományokkal’. Aztán 18 éves koromban elköltöztem otthonról, és onnantól kezdve a fiúmmal mást se csináltunk álló nap, mint gördeszkáztunk, bárhol. Akkor kialakult a függőség, és ez azóta sem változott, pedig eltelt már jó pár év.

withitgirl: Volt valami súlyos sérülésed, vagy kellemetlen emléked a gördeszkával kapcsolatban?

Segovia: Egy szerencsés szerencsétlenség történt egyszer, és azóta is hálát adok Istennek, hogy rajtam volt a fejvédő. A pasimmal és a barátainkkal, összesen hatan elindultunk a Tijuana Skate Parkba, de mire odaértünk, már zárva is volt és erősen sötétedett. Odafelé egy nyitott Mustangban utaztunk, és merő poénból végig rajtunk volt a sisak is. Na ez volt a mázli, mert a Tijuana park egyébként sem az a szépen kialakított hely, úgy meg még kevésbé emberbarát, hogy a bejutáshoz át kell ugrani a kerítésen, és közben már alig lehet látni valamit. Szóval megindultam teljes sebességgel, és semmit nem láttam a nagy sziklatömbökből, amik a medencében voltak. Belerohantam, ahogy azt kell, a tarkómmal lefejeltem a falat, és eltört a csuklóm. Szóval isteni szerencse, hogy az a tökfödő akkor fenn volt, így is elég szörnyű volt, amíg a hatalmas forgalmon túlverekedtük magunkat hazafelé és végre orvoshoz
jutottunk. Hát ez azért elég húzós volt.

withitgirl: Honnan fakad mindaz az energia és elhivatottság, amit a női gördeszka megismertetésébe fektetsz?

Segovia: Hmm, talán a világ legjobb női deszkása, Cara-Beth Burnside oka; ő a legjobb barátom, és elkeserített, hogy tehetsége ellenére mennyire nem ismert és elismert. Elsőre úgy gondoltam, fotókkal segíthetek – megtanultam hát fényképezni. Elképesztő, hogy ott van egy ilyen csodálatos, inspiráló sportember mint Cara-Beth, és senki még csak annyira se méltatja, hogy fotókat készítsen róla ahogy deszkázik. Aztán az én képeimmel több magazinhoz is elsétált, és 1995-ben meg is jelent az első. De valahogy ez sem indította egy újságot sem arra, hogy a saját fotósát kiküldje Carahoz.Egyszer kint volt egy fotós valamelyik parkban, és csak úgy foghegyről megjegyezte a rámpán bűvészkedő lánynak: ‘Ja, tényleg, Cara-Beth, felhívott valami deszkásmagazin, hogy kéne nekik valami csajos deszkás kép, csinálnál pár valamit, hogy lőhessek pár képet?’ Érted?? Az istennek se mondta volna azt például, hogy ‘hadd készítsek pár képet rólad a magazin számára’. Na ezen Cara úgy berágott, hogy azon nyomban leléptünk…